„A többi néma csend” és „Érdemrend”– román filmek a Frankofón Filmnapokon – 2011 Budapest

A Budapesti Román Kulturális Intézet az idén is részt vesz a Frankofónia Ünnepén (Fête de la Francophonie – 2011), amelynek szervezője a Francia Intézet.
A Frankofón filmnapok a magyar filmrajongók évek óta tartó kitüntetett figyelmének köszönhetően jött létre, amellyel a Fraknofón filmek éjszakáját követték. A vetítéssorozat célja, hogy minél több kortárs román, belga, egyiptomi, francia, marokkói, svájci, tunéziai és vietnami filmet hozzanak el Budapestre. Február 24. és március 3. között a budapesti közönség az Uránia Filmszínházban, az Örökmozgóban és a Francia Intézet székházában olyan filmeket láthat, amelyek nagy része Magyarországon csak a fesztivál keretében vetítenek.
A Budapesti RKI két filmmel képviseli Romániát ezen a rendezvényen.

„A többi néma csend", rendezte Nae Caranfil – 2011 február 28, 18:30, Francia Intézet.
A film érdeme, hogy jelentősen megváltoztatta a román filmekről kialakult nyugati véleményt, amelyről azt tartották, hogy a kóborkutyák, a szipusok, a korrupció és az elmúlt rendszerre történő utalások tematizálásában merül ki. A többi néma csend elszakad a kortárs témáktól, sikeresen elkerüli a divatjamúlt nosztalgiázás csapdáját, mondhatni az árral szemben haladva helyezi el Romániát a nemzetközi filmes szcéna homlokterébe. Egy majdhogynem időtlen és ideális Romániát láthatunk, amelynek már az első képsorai magukkal ragadnak.
Időtartam: 149 perc.


„Érdemrend" rendezte Călin Peter Netzer – 2011 március 1, 18:30, Uránia Filmszínház.
A film a hetvenöt éves Ion története, aki meglehetősen feszült kapcsolatban él feleségével és fiával. A fiú Kanadába emigrált, miután apja egy szökési kísérlet miatt 1989-ben feljelentette. Ion egy szép napon meghívót kap az elnöki palotába, amelyben tájékoztatják, hogy az elnök érdemrenddel tünteti ki a második világháborúban véghezvitt tettei elismeréseként, ám ezekről mit sem tud. Bár tudja, hogy semmit sem tett azért, hogy hősként tekintsenek rá, mégis elfogadja az érdemrendet és segítségével megpróbálja visszanyerni a családja és barátai tiszteletét. Vajon mennyi ideig képes leplezni a csalást?
Időtartam: 104 perc.

Március 1-én az Urániában, a román hagyományok szellemében, a Budapesti RKI képviselői Márciuska „érdemrendet" adnak a filmrajongóknak.