„4 hónap, 3 hét, 2 nap” a Terror Háza Múzeumban – vendég: Vlad Ivanov színész –

2011. március 31-én, csütörtökön 16 órától a Budapesti Román Kulturális Intézet folytatja a Terror Háza Múzeummal közösen szervezett vetítéssorozatot, az Andrássy út 60-ban Cristian Mungiu „4 hónap, 3 hét, 2 nap" című filmjével, Vlad Ivanov színész jelenlétében.
A Románia román szemmel sorozat mostani részében a Budapesti Román Kulturális Intézet a magyar közönség számára egy Oscar-díjra jelölt román filmet mutat be, amelynek rendezője 2007-ben a Cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Aranypálmát és a filmkritikusok díját, valamint az Európai Filmakadémia díját.

„4 hónap, 3 hét, 2 nap" r. Cristian Mungiu.
Otilia és Gabita szobatársak egy kollégiumban és kollégák az egyetemen. Egy romániai kisvárosban járunk, a kommunizmus utolsó éveiben. Otilia kivesz egy szobát egy olcsó szállodában. Délután egy bizonyos Bebe úrral van találkozójuk. Gabita terhes, az abortuszt tiltja a törvény, és még egyikük sem volt soha ilyen helyzetben.

A főszerepben: Vlad Ivanov, Anamaria Marinca, Laura Vasiliu.
Hossz: 113 perc.

A 4 hónap, 3 hét, 2 nap című film vetítése 16 órakor kezdődik, majd 18 órakor Górácz Anikó (a Forradalmárok – Az új évezred román filmművészete című kötet szerzője) vezeti az esti beszélgetést, amelynek további résztvevői Vlad Ivanov színész, és Varga Balázs filmkritikus.
Vlad Ivanov színházi szerepei mellett – legutóbb 2011-ben a bukaresti Bulandra színházban Ivanov szerepe A. P. Csehov „Ivanov" c. drámájában Andrei Şerban rendezésében – több mit húsz román filmben játszott, többek közt: A koncert, Rendészet, nyelvészet, Mesék az Aranykorból, 4 hónap 3 hét és 3 nap, Lépcsőház, stb. Díjai: Los Angelesi Filmkritikusok Díja (LAFCA) – 2007, legjobb mellékszereplő, 4 hónap 3 hét és 3 nap; Kulturális érdemrend – 2005, Románia elnökétől.


A rendezvény on-line követhető a www.terrorhaza.hu honlapon